A múltkor Toldi Veronikával beszélgettem, és a vele készült interjú során ő is hangsúlyozta, mennyire fontos a közösség, legyen szó akár kisgyerekekről, akár kamaszokról, akár felnőttekről. Nincs is jobb dolog annál, mint amikor ráakadunk a sajátunkra.
Az én életemben az első meghatározó közösséget a versenytáncnak köszönhetem. Mikor először jártam tánctáborban, elemelő érzés volt, hogy mind azért jöttünk, hogy tanuljunk, fejlődjünk és mellette szórakozzunk. Mindannyian értettük, hogy az a kemény munka, amit ott végzünk, milyen eredményeket hoz majd a későbbiekben. Egyből könnyebb volt a „szenvedés” a sokadig óra után a próbákon, nem is fájt annyira a vízhólyag a sarkamon, amikor láttam, hogy a másiknak sokkal nagyobb virít a lábán, és mégis táncol tovább. Jót nevettünk a társasággal együtt, amikor este mindenki izomlázzal küzdött, és másnap együtt jajgattunk a bemelegítésnél.
A tánc, mint közösség, azután sem szűnt meg az életemben, mikor abbahagytam a versenyzést. Évekkel később elindítottam a saját tánciskolámat, ahol a résztvevőkkel igazi kis családdá alakultunk…