Az ÍróTesó projekt keretein belül, most az áprilisi ÍróTesómmal, Mike Smith-szel, alias Kovács Mihállyal készítettem interjút, aki a Savage, a nő bajjal jár… című könyv szerzője.

​Mikor fogalmazódott meg a gondolat a fejedben, hogy te írni szeretnél?

Visszagondolva a kezdetekre, azt kell mondanom, hogy az írás gyermekkorom óta életem része. Általános iskolás koromban nem kifejezetten voltam a szavak embere, nem szívesen szólaltam meg mások előtt, nem szerettem szerepelni. Koromból adódóan nekem még megadatott, hogy kisdobos és úttörő is lehettem, és akkortájt én voltam a suliban a szépreményű Mókus Őrs krónikása. Az iskolai faliújságra is szívesen írogattam verseket, majd később gyakran a barátaimat is „büntettem” néhány születésnapi köszöntővel. Korábban Világ a rácsok mögött, azaz gondolatok a börtönről címen egy szakmai blogot is vezettem, ami még mindig elérhető az interneten, azonban jelenlegi munkaköröm miatt ennek vezetésére már nincs lehetőségem, viszont több szakmai jellegű írásom jelent meg a Börtönügyi Szemle számaiban. A Facebook-on a Vasasblog nevű szurkolói oldalon is írogatok, tehát azt lehet mondani, hogy az írás több formában is jelen van az életemben, elég régóta.

Mennyi időbe telt, mire elkészült az első műved, Savage – A nő bajjal jár…?

Hosszú évek teltek el azóta, hogy ennek a könyvnek a vázát elkezdtem megírni, hiszen mindez még valamikor a 90-es években, főiskolás koromban indult. Akkoriban mintegy húsz oldalig jutottam a sztoriban, a kézirat egy fiókban landolt. 2019 végén aztán kórházba kerültem, majd miután egy műtét és némi kezelés után hazaengedtek, úgy döntöttem, hogy sosemvolt bakancslistám részeként befejezem a fiatalságomra emlékeztető könyvet. 2020-ban újra szolgálatba álltam, nagyjából azzal egyidőben, amikor a koronavírus járvány elérte hazánkat, és mindez újra meggátolt abban, hogy Savage történetének a végére érjek. Tudni kell rólam, hogy semmit sem szívesen adok fel, így volt ez a könyvvel is, ezért, ha nehezen is, de folytattam a történetet, így 2022-ben nyomdába kerülhetett a regény. Ahogy a könyv elején írom is, „jó munkához idő kell, a szarhoz meg sok idő”… De ezt majd eldöntik az olvasók.

Miért pont ez lett a címe? Te is úgy gondolod, hogy a nők bajjal járnak? 

Nem is tudom… Vannak ugyan nehéz pillanatok, de alapvetően nem igaz, hogy a nők bajjal járnának, és mindezt nem csupán azért mondom, mert a feleségem is olvasni fogja az interjút. Ugyanakkor, a történetben szereplő Stella nevű lánynak köszönhetően Savage tényleg bajba kerül, tehát a könyv szempontjából a megállapítás mindenképpen igaz.   

Azt hiszem, van tapasztalatod, ami a bűnt illeti, hiszen büntetés-végrehajtásban dolgozol. Merítettél ihletet a munkád kapcsán szerzett tapasztalatokból?

Miket nem tudsz rólam… Kimondani is nehéz, de idén huszonnyolcadik éve, hogy fegyőr lettem, amit egy pillanatig sem bántam meg. A munkám során számos olyan esetet, történetet ismertem meg, ami önmagában is megérne egy sztorit, de a titoktartás köt engem, ezért konkrét dolgokat nem használtam fel a könyvem megírása során, viszont az igaz, hogy néhány részlet a hivatásomnak köszönhetően megtapasztalt dolgok hatására született meg. Ezzel együtt, ahogy a nagyokhoz hasonlóan magam is hangsúlyoztam a könyv elején: A mű kitalált történet. A benne szereplő nevek, szereplők, helyek és események kizárólag a képzelet és a szerző fantáziájának termékei, és amennyiben élő vagy már halott személyekre, történésekre vagy hely-színekre emlékeztetnek, az csupán a véletlen műve.

Savage egy szabadszájú, nagydumás magánnyomozó. Mennyire azonos Savage karaktere az íróval? Mik a közös vonásaitok?

Töredelmesen be kell vallanom, Savage egy kicsit én magam vagyok, hisz a visszaemlékezései, kitekintései során sok olyan emlék villan fel, ami velem történt meg. Több ismerősöm jelezte vissza, hogy a könyvet olvasva az volt az érzése, mintha egy autóban ülve, vezetés közben velem beszélgetne.

Ettől függetlenül senki ne ijedjen meg, ez nem egy önéletrajzi regény, mert nagy részét a képzelet szülte. Szeretném hinni, hogy stílusfüggetlen, krimi jellegű könyvet sikerült megírnom, amit egy pillanatra sem kell komolyan venni. Egy szimpla ponyvaregényt hoztam össze – remélem, a szó jobbik értelmében –, és szeretném, hogy az olvasók egy jót szórakozzanak, miközben megismerik a főhőst, aki természetesen hasonlít rám. Persze az is lehet, hogy én szeretnék olyan laza lenni, mint Savage… A szabadszájúság egyébként rám is jellemző, és talán egy kicsit humoros is vagyok. Plusz én is szinte első látásra beleszerettem a feleségembe. Habár Savage és Stella kapcsolata ilyen szintig nem jutott el a könyvben, de azt, hogy miképpen alakult kettejük története, nem árulhatom el. Akit érdekel, az olvassa el a teljes könyvet.

Te magánkiadásban adtad ki a könyvedet. Milyen nehézségekbe ütköztél? Mik a tapasztalataid a magánkiadással kapcsolatosan? Nem bántad meg, hogy nem kiadót választottál?

Nem volt egyszerű dolog, több kiadót is megkerestem. Volt, ahonnan kaptam választ, és volt, ahonnan válaszra sem méltattak. Egyes ajánlatok annyira szörnyűek voltak, hogy el se hittem, olyan áron került volna boltokba a könyv, hogy azzal nem szerettem volna terhelni az olvasóim pénztárcáját. A magánkiadásnak köszönhetően egy szerintem korrekt, vállalható áron tudom a könyvet eljuttatni azokhoz, akik kíváncsiak rá, és esetenként még arra is hajlandó vagyok, hogy autóba üljek, és személyesen vigyem el a megrendelt példányt, mert ezzel a szállítási költséget is megspórolja a megrendelő, én meg találkozhatom azzal, aki kíváncsi a könyvemre. Fontos, hogy egy író kapcsolatot tartson az olvasóival, és tisztelje őket, különösen a mai világban, hisz manapság könyvet venni sokak számára csak úgy működhet, hogy más dolgokról lemondanak. Összességében nem bántam meg, hogy nem választottam kiadót, de ebben még lehet változás.

Te végeztél el minden szöveggondozási feladatot a könyvvel kapcsolatban. Mennyire volt ez nehéz, vagy éppen könnyű feladat? Én sokszor esem abba a hibába, hogy nem veszem észre a saját hibáimat, kellett a szerkesztő segítsége. Te hogyan verekedted át magadat ezeken a „nehézségeken”?

A helyesírásom egész jó, ezért bíztam magamban, de azt azért szeretném pontosítani, hogy nem mindent magam csináltam, hiszen Szél Ildikó személyében volt egy lektor, aki a kéziratot még a nyomdába kerülés előtt áttekintette, és néhány pontosítási, módosítási javaslatot fogalmazott meg, melyeket elfogadtam. Egyébként érdekes dolog ez, hiszen még a nyomdába küldés napján is találtam egy olyan részt a kéziratban, amit ki kellett javítanom, hogy még tökéletesebb legyen az összkép…

Honnan jött a borító ötlete?

Nem is tudom… Mivel magánkiadásban készült a könyv, szerettem volna, hogy ez a borítón is érződjön, ezért választottam egy saját fotót. Ezzel persze öngólt is lőhet az ember, hisz egyesek könnyen azt gondolják, hogy lehet valaki egy ekkora nárcisztikus pöcs, hogy a saját képét teszi ki a könyvborítóra?! A fegyver meg a magánnyomozói jelvény meg adta magát, hisz ezek jól illeszkednek a történethez. A piros-fekete színek, meg a külcsín meg egy kicsit amolyan Sin City utánérzést adnak, ami egy jó kis film volt…

Mit éreztél, amikor először a kezedbe fogtad a kész művet? Főleg úgy, hogy minden egyes lépés a te kezed munkáját dícséri.

Rendkívül klassz dolog, amikor először a kezedbe veheted a saját könyvedet. Belelapozhatsz és megszagolhatod a frissen nyomott papír illatát. Tudod, talán konzervatívnak fogok tűnni, de egy klasszikus könyv számomra többet jelent, mint egy e-book. Utóbbit nem is nagyon bírom. Az pedig egy remek dolog, hogy még ajándékozni is tudom. Szerintem elég menő, hogy valakinek úgy okozhatok meglepetést, hogy a saját könyvemet adom neki, nem egy üveg bort. Persze az is lehet, hogy néhányan jobban örültek volna a bornak… Vagy annyira rossznak találták a könyvet, hogy kellett is az a bor…

Úgy láttam a FB oldaladon, volt már író-olvasó találkozód. Olyan volt, amilyenre számítottál? Hogy érezted magad? Mondanál nekem néhány tippet? Én is most készülök rá. Kicsit izgulok.

Jól éreztem magam, de a tényszerűség kedvéért tegyük hozzá, hogy zömében családi és baráti körben zajlott az esemény, ami megkönnyítette a dolgomat. Nem tudtam, mire számíthatok, de a volt kolléganőm, aki a beszélgetést vezette, nagyon felkészült volt, sőt még el is olvasta a könyvet, mielőtt leült volna velem. Nem tudom, mennyire szeretsz mások, esetleg idegenek előtt beszélni, megnyilvánulni, de szerintem ne görcsölj rá túlságosan a saját találkozódra. Aki ott lesz, az miattad és az Út-vesztők miatt fog elmenni a Vörösmarty Mihály Művelődési Házba. Ráadásul olyan vendégeid lesznek a beszélgetés során, akik fontosak számodra, és akiknek te is fontos vagy. Szóval, ne izgulj, csak add önmagad!

Ahogy látom, te is elég aktív vagy a közösségi médiában. Te is fontosnak tartod, hogy kapcsolatban álljál az olvasóiddal?

Igen, kifejezetten fontosnak érzem, hogy folyamatosan kapcsolatban legyek az olvasókkal. Ha egy kicsit jobban megismernek, akkor talán kíváncsiak lesznek a könyvre is, és akkor el fogják olvasni Savage kalandját. Ami szerintem egy egész kellemes, olvasmányos sztori, de én elfogult vagyok. Viszont a magánkiadásra tekintettel, mivel nincs mögöttem kiadó, aki elvégzi a promóciós feladatokat, kiemelten fontos, hogy én magam tegyek meg mindent annak érdekében, hogy aktívan jelen legyek a közösségi portálokon, és ápoljam a kapcsolatot azokkal, akik megtisztelnek azzal, hogy kíváncsiak rám.

Kiadó híján gondolom, minden marketing feladatot te látsz el. Nehéz mindent kézben tartani?

Nehéz, különösen munka mellett, és úgy, hogy azért mindentől függetlenül és elsősorban csak egy férj és apa vagyok, akinek az életében a család fontos szerepet tölt be. Minden mással időt veszek el a szeretteimtől, ezért gyakran az éjszakáim ugyanolyan hosszúak, mint a nappalok, de nem szeretném, hogy a könyvvel kapcsolatos feladataim miatt ne jusson időm a szeretteimre. 

Beszéltünk már párszor, és szinte akkor is elmondtad, mennyire idő híján vagy. Te hogyan tudod összeegyeztetni az írást a családdal, a munkáddal?

A logisztika nagyon nehéz, és néha nagyon bánom, hogy egy nap mindössze huszonnégy órából áll. Az egyensúlyt nehéz megtartani, de mindenre oda kell figyelni. A fontossági sorrendet nem könnyű felállítani, de remélem, hogy egyfajta egészséges, kompromisszumokon alapuló, és még éppen egészséges időrendet sikerült kialakítanom, amibe minden belefér.

Ki támogat ezen az úton?

Azt hiszem, a legtöbbet a feleségemnek köszönhetek, hiszen ő mindig mellettem volt. Végig támogatott és természetesen még most is támogat, hogy megvalósítsam magam és az álmaimat. Nem egyszerű feladat manapság könyvet írni, kiváltképpen család és munka mellett. De én tényleg magam mögött, vagy sokkal inkább mellettem tudhatok egy olyan társat, akinek köszönhetően olyan úri passzióval tölthetem el kevés szabadidőmet, mint az írás. Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy tavaly karácsony előtt ultimátumot kaptam, hogy fenyőfát csak akkor állítunk, ha a nappaliból eltűnnek a könyvek. Mivel az eladás még nem teljesült, megszületett egy kompromisszumos megoldás: a könyvkupac felkerült a hálószobába, én meg vásároltam egy karácsonyfát, amit közösen feldíszítettünk.         

Számíthatnak az olvasók újabb Mike Smith könyvekre?

Savage 2.0 -Angyal munkacímen már készül a folytatás, de a befejezés időpontja még nem ismert. A legnagyobb challenge az lesz, hogy mire kész leszek a kézirattal, az első rész minden példánya találjon magának egy kíváncsi olvasót, aki úgy gondolja, hogy kell neki ez a könyv. Az olvasás szerelmeseinek pedig azt üzenem, hogy továbbra is támogassák a hazai szerzőket, olvassanak jó könyveket. Amennyiben a könyvespolcukon és a szívükben Savage számára is jut egy kevés hely, akkor én nagyon boldog leszek, ők pedig egy jó könyvet szereztek be.

Bocsánat ezért a célirányzott kérdésért, de mit csinálsz június 11-én?

Hát… most megfogtál…hogy John Wayne halálának évfordulója alkalmából megtekintem A félszemű seriff című filmjét, ezzel tisztelegve a színész emléke előtt. De félre a tréfát: szerintem az Ünnepi Könyvhéten leszek, ahol együtt fogok dedikálni veled. Ha valakit érdekel, akkor a helyszín Budapest, Vigadó tér, K37-es stand. Mi ott leszünk!