Micsoda lány ez a fiú…

Amikor kiderült, hogy érkezik a kistesó, mindegyik gyerek kifejtette a véleményét, hogy kislányt, vagy kisfiút szeretne inkább. Gondolom, ez mindenhol így van, ahol már viszonylag nagyobbak a gyerekek 🙂

Az első 12 hét pillanatai és nehézségei

Sokat gondolkoztam, hogyan is kellene haladnom tovább, hiszen a napi gondolataimat nem tudom hosszabb posztokba foglalni… ezért arra gondoltam, hogy egy bejegyzésben, amolyan pillanatképekkel, gondolatokkal osztom meg Veletek az első 12 hét nehézségeit.

„Úgy csinálsz Édes, mintha ez a kép nekem mondana bármit is…” – 2. rész

Amint megszületett a döntés, hogy igen, mi szeretnénk egy közös babát, amit biztosan tudtam, hogy mindent másképp szeretnék csinálni, mint az előző háromnál.

Bár voltam már várandós háromszor is, mind a három alatt kényszerbeteg voltam, halálra aggódtam magam és kényszereztem, semmi máson nem tudtam gondolkodni, csakis azon, vajon minden rendben lesz-e… vagy mi lesz, ha…

„Én mégis szeretnék egy közös babát.”

Akik olvasták a Kényszer-vallomást, vagy beszéltek velem a kényszerbetegségemről, tudják, hogy minden egyes terhesség mennyire megviselt, mennyire nehezen viseltem lelkileg… talán a második volt a legkritikusabb… ebből az időszakból született az Egy nap című novellám, amely a második várandóságom egy napját meséli el reggeltől estig… tele kényszerekkel és kétségbeeséssel.