Szeretnék nektek újra egy kicsit mesélni a készülő könyvről…

Mint ahogy már egy előző posztban említettem, a regény fő helyszíne Varsó  viszont nem az egész történet játszódik ott, a második felében a két főszereplő elrepül Magyarországra, ahol fontos feladtuk lesz… az, hogy hogyan is kerülnek oda, és mi lesz a feladatuk, maradjon titokban egyelőre, de annyit elárulhatok, hogy a történetük alakulása szempontjából meghatározó helyszín lesz számukra Magyarország, azon belül is Tata… 

Amikor elkezdtem írni az Út-vesztőket, akkor nagyjából a felét írtam meg addig, mire megszületett a kisfiam, aztán tönkrement a házasságom… majdnem másfél év szünet következett az írásban, mire oda jutottam, hogy újra nekilátnék írni, hogy befejezzem a könyvet. Akkortájt ismerkedtem a mostani férjemmel, tele kétségekkel, félelemmel, de mindemellett vágyakozással is. A második rész elmélkedései kicsit az én elmélkedéseimet is tükrözik…

Viszont életem másik meghatározó helyszíne Tata lett 

Ennek pedig nem más az oka, minthogy a mostani férjemmel ott volt az első randink. Ami annyira jól sikerült, hogy időközben ide is költöztünk 

Mindketten egy kapcsolat tönkremenetelét hevertük ki, amikor egymásra találtunk… az első találkozásig temérdek levelet váltottunk, ami szokásunk megmaradt napjainkig is. A sok-sok levelezést végül AZ első randi követte. Mindketten készülődtünk, néztük az órát, számoltuk vissza a perceket, mígnem elérkezett a két óra, és mi egy murvás parkolóban megpillantottuk egymást végre élőben is, nem csak képeken  A kezdeti téblábolást, hogy hova is menjünk, egy elhatározás követte: menjünk el Tatára, hiszen a férjem odavalósi, és ódákat zengett a város szépségéről (bár meg kell jegyezzem, akkoriban ő éppen Pesten élt, és úgy gondolta, soha többet nem fog visszaköltözni )

A közel egyórás utat végig beszélgettük – illetve én beszéltem, ő inkább hallgatott… kicsit meg volt szeppenve – a tönkrement kapcsolatainkról (ez sajnos kimaradhatatlan része az ismerkedésnek), aztán leparkoltunk az Angolpark melletti utcában, hogy kezdetét vegye egy 18.000 lépéses séta  (nem én számoltam, volt okosórám, ami a végén megmondta).

Körbe sétáltuk a Csekét, bejártuk a romokat, miközben be nem állt a szánk. Töviről hegyire kikérdeztük egymást, mi pedig örömmel osztottuk meg egymással a jobb-rosszabb eseményeket az életünkből. Nem volt tabu.

Séta közben néha félénken közelebb léptünk egymáshoz, olykor-olykor összeért a karunk (amin kabát volt), néha félénken egymásra mosolyogtunk… közben pedig lopva figyeltük egymást.

A Cseke-tavat a tatabányai Turul madár és barlang követte, ahol sziklás peremeken sétáltunk, természetesen szigorúan egymás mögött, még véletlenül sem kézen fogva, hogy nehogy leessek  de azért úriember volt a kísérőm: egy magas sziklánál odanyújtotta a karját, hogy abba kapaszkodjak, nehogy kitörjem a lábam 

Végül visszaérkeztünk Tatára, a tatai várhoz, ahol a most már férjem történeteket mesélt a vár létrejöttéről, a ma már romos lovardáról és a vár elemeiből épített Eszterházy kastélyról is.

Sajnos a randink itt a végéhez közeledett, és elindultunk hazafelé…

Viszont ezt a találkozást újabb randik, összeköltözés, költözés, végül esküvő követte.

Nem meglepő tehát, hogy életem egyik meghatározó helyszíne lett Tata, aminek be kellett kerülnie a könyvbe is 

Nézegessétek meg Ti is, milyen csodálatos hely Tata