Manapság egyre gyakrabban hallani arról, mekkora szerepe van az önmagunkról alkotott képnek az életünkben, kapcsolatainkban, a viselkedésünkben és a más emberekhez való hozzáállásunkban. Nem vagyok pszichológus, azonban a magam példáján okulva én is osztom ezt a nézetet.
Ahhoz, hogy őszintén azt mondhassuk, „igen, ez vagyok én”, mélyen magunkba kell néznünk. Lehet, hogy lesznek pillanatok, amikor megremeg a gyomrunk, elsüllyednénk a föld alá, lelkiismeretfurdalásunk támad – de csakis ekkor tudunk teljesen képbe kerülni önmagunkkal és megtenni a megfelelő lépéseket a változáshoz.
Három évvel ezelőtt mind testileg, mind lelkileg a padlón voltam. Akkortájt kezdtem el dolgozni részmunkaidőben Székesfehérváron, és az akkori főnököm felesége egy új tetováláson gondolkozott. Mikor megkérdeztem, mit szeretne magára varratni, megmutatta a képet: „Love yourself first” (Előbb szeresd önmagadat). Most, két év kemény pszichológiai munka után már látom, mennyire igaza volt, mennyire fontos önmagunk elfogadása – jó és rossz tulajdonságainkkal együtt.