Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy életem egyik legmeghatározóbb két napján vagyok túl: Máté Gábor Együttérző feltárás workshopján jártam, és olyan élményekkel és tudással gazdagodtam, amit nem is reméltem.
Az egész még év közepén kezdődött, amikor a férjemmel Egy nap Máté Gáborral című rendezvényen jártunk. Ott hallottunk először erről a workshopról, és magáról a képzésről.
Ott azt hiszem, megpecsételődött a sorsom, és egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a két napot Dr. Máté Gáborral és csapatával tölthettem.
Szombaton a program hangfürdővel kezdődött, amit Kalmár Andrea vezetett. Nagyjából 25 perces meditáció után kezdetét vette a beszélgetés, oktatás és személyes esetek tanulmányozása, Gáborral.
Bár a terápiás munkám során én is hasonló „bánásmódban” részesültem, és Réka segítségével sikerült feltárni, beazonosítani az engem fogva tartó traumákat, itt, most Gábor magyarázatában még inkább világossá vált számomra ennek fontossága.
Egészség… Gábor ezzel a szóval indított. Belegondoltunk-e valaha, hogy mit is rejt ez a szó magában? Egész-ség. Akkor vagyunk jól, ha egész-ek vagyunk – akkor vagyunk egészségesek, ha a fizikai, spirituális, szellemi és szociális aspektusból IS rendben vagyunk.
Gábor mind a két nap alatt hangsúlyozta annak a fontosságát, hogy lehetünk jól, akkor menthetjük meg magunkat, ha tudjuk a saját igazságunkat. Belülről.
Minden ember szabad szeretne lenni: szabadon dönteni, szabadon érezni, szabadon élni. De az emberek többsége jelenleg báb, egy marionett bábu, ahol a madzagot a tudatalattink rángatja.
Gábor szintén kiemelte, amit már én is megtanultam, hogy igenis figyelni kell a testünk jelzéseire: miért is szorongunk éppen, miért tör ránk a félelem, miért érezzük magunkat abban a pillanatban frusztráltnak és még sorolhatnám. Ám ahelyett, hogy elnyomnánk ezeket az érzéseket, igenis hallgassuk meg őket, mit akarnak mondani, jelezni.
A két nap alatt sok szó esett a határokról is, az IGEN-NEM kimondásának fontosságáról. Ugyanis az emberek többsége nem tud NEM-et mondani. Gábor felsorolta, mi a következménye annak, ha nem tudunk NEM-et mondani:
- frusztráció
- harag
- túlvállalás
- stressz, kiégés, kimerülés és a végén betegség.
És ami szintén nagyon fontos, hogy merjünk IGEN-t mondani a vágyainkra, a céljainkra! Mert az az IGEN, amit nem mondunk ki, ugyanakkora frusztrációt okoz, mint a NEM, amit nem mondunk ki.
Rengeteg dolgot tanultam ez alatt a két nap alatt saját magamról, és arról, hogyha segíteni szeretnék másoknak, merre, merről induljak.
Igazán közvetlen beszélgetéseken vagyunk túl, és ami talán még ennél is nagyobb megtiszteltetés számomra, hogy Gábor magával vitt egy példányt a Kényszer-vallomásból, és dedikálta nekem az ő Normális vagy című könyvét.
Azt hiszem, ennél jobb zárása a hétvégének nem is lehetett volna. Megtisztelő volt találkozni, beszélni és „könyvet cserélni” Dr. Máté Gáborral.