Micsoda lány ez a fiú…

Amikor kiderült, hogy érkezik a kistesó, mindegyik gyerek kifejtette a véleményét, hogy kislányt, vagy kisfiút szeretne inkább. Gondolom, ez mindenhol így van, ahol már viszonylag nagyobbak a gyerekek 🙂

Nálunk megoszlott az arány, a lányok kisfiút szerettek volna, Barnus inkább kislányt. Persze ennek szerintem kicsit önös oka is volt, hiszen jelenleg Ő az egyetlen fiúcska a családban, és nem igazán rajongott az ötletért, hogy legyen másik fiú is rajta kívül 😀

Még a kistesó gondolattal is nehezen birkózott meg az elején, hiszen Ő akart maradni a „kicsi”, a legkisebb tesó. Persze sokat beszélgettünk vele, elmondtuk, hogy milyen jó lesz neki is, hiszen így már nem csak nagytesói lesznek, hanem ő is nagytesóvá lép elő, és ő lesz a védelező báty, aki majd tudja tanítgatni, meg védelmezni a kistestvért.

Ez a gondolat azért már sokkal jobban tetszett neki 🙂

Minden egyes ultrahang után megmutattuk nekik a képeket, a videófelvételeket, és próbálták kitalálni, vajon melyik testrészét is láthatjuk a képen 🙂 Ez azért eleinte nem ment túl egyszerűen 😀

Persze azt nagyon várták, és megkérdezték minden alkalommal, hogy kiderült-e már, hogy kislány vagy kisfiú lesz a tesó. Mindig lefelé konyult a szájuk, amikor azt mondtuk, hogy még túl korai…

Viszont addig is, sokat beszélgettünk arról, milyen lesz majd, amikor megérkezik, ki miben szeretne majd segíteni – ezt egymás szavába vágva ecsetelte a három gyerek: fürdetés, ringatás, masszázs… sőt! Barnus még azt is felajánlotta, hogy majd Ő, a nagy fiú testvér pelenkázza a kistesót. 😀 Azért magunkban megjegyeztük, hogy ez a nagy lelkesedés lehet, hogy csak az első „kakaszag” megérzéséig lesz ennyire menő feladat 😀

Aztán nagy nehezen, végre, elérkezett a 12.heti ultrahang. Izgatottak voltunk mi is Petivel, vártuk, vajon kiderül-e, kislányt, vagy kisfiút várunk-e… megkértük a dokinkat, hogy nekünk se mondja meg, hanem írja le egy papírra, tegye bele egy borítékba, és majd este, otthon a gyerekek kinyitják és felolvassák 🙂

Az ultrahang vizsgálat közben a dokink kétszer is mondta, hogy látja a nemét, és még rá is erősített, hogy „igen, ez biztos, egyértelmű.” Sőt, még a férjem is azt mondta, ő bizony biztos benne, hogy látta a felvételen, hogy kislány vagy kisfiú érkezik a családba.

Én azért voltam egy kicsit szorongóbb ezzel kapcsolatban, mert a férjem inkább „lányos” apuka, és sokat beszélgettünk arról, hogy neki nehezebben megy a kötődés a fiúkhoz. Bár biztosított róla menet közben, hogy ő sokat gondolkodott ezen és beszélgetett magával, és tulajdonképpen nagyon örülne, ha fiúnk lenne, mert akkor ezt az oldalt is lenne lehetősége megélni, „megdolgozni” magában.

Hát ilyen előzményekkel vágtunk neki a délutánnak. Amikor mindhárom gyermek hazaérkezett, átadtuk nekik a borítékot, akik szinte ugráltak izgalmukban. Elsőként megmutattuk nekik a videofelvételt, amit készítettünk a nőgyógyásznál, hátha kitalálják belőle a nemét. Hát mondanom sem kell, nem sokat láttunk mi sem 😀

Így maradt a boríték… Szonja bontotta ki elsőként, de nem tudta elolvasni, mit írt rá a doki… ezért Dorka átvette tőle… és felolvasta, ami rá volt írva: KISFIÚ.

Mindegyik gyerek nagyon örült neki 🙂 Barnus kicsit csalódott volt, de meggyőztük, hogy milyen jó lesz neki, hogy végre lesz valaki, akivel autózhat, katonázhat, építhet mindenfélét, taníthatja és hasonlók. Egészen belelkesült.

A lányok kifejezetten örültek, hogy kiegyenlítődik az ivararány 🙂

Így nem maradt más hátra, elkezdtünk neveket keresgélni. Családi kupaktanácsokat tartottunk, olvasgattuk az utónév listát a neten, és bevallom, egy-két név felolvasásakor elkapott minket a nevetőgörcs. Volt egy-két nem egyetértés, és azokat a neveket, amelyiket valamelyikőnk leszavazta, száműztük a listánkról.

Nagy nehezen, végül megtaláltuk a tökéletes nevet: Bence.

Az elkövetkező 8 hétben mindenki Bencézte, becézgette, vettünk egy-két fiús rucit – nem sokat, hiszen azért jócskán maradt Barnus után is ruhánk. De azért karácsonyra neki is hozott egy-két apróságot a Jézuska 🙂

Január első hetében pedig izgatottan vártuk a II. trimeszteri kötelező ultrahangot, hogy újra láthassuk a mi Bencénket. Bevonultunk a vizsgálóba, felfeküdtem a vizsgálóasztalra, és gyönyörködtünk a babánkban. Már nagyon szépen látszott a fejecskéje, az egész teste, szóval öröm volt nézni 🙂

Hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem a vizsgáló orvost, hogy „ugye továbbra is kisfiúnak tűnik”? – csakis viccből, hiszen annyira biztosra mondta múltkor a saját orvosunk. A doki nézegette-nézegette… aztán egyszercsak megszólalt: „Hát, ezt nem tudom megerősíteni. Szerintem vizsgálják felül.”

Ennyi.

Peti kezében megállt a kamera, kikerekedett szemekkel meredt rám a doki háta mögül, én meg csak meredten bámultam a babát a kis tévében. Felöltöztem, megkaptam a papírt és kivonultunk.

Ott mindketten teljes sokkban üldögéltünk, öltöztünk aztán indultunk el az autóhoz. Ha jól emlékszem, egyikőnk sem tudott szóhoz jutni. Elég érdekes érzések kavarogtak bennünk. Én nagyon örültem, hogy kisfiúnk lesz, és fura volt arra gondolni, hogy talán mégsem így lesz.

Persze, egyértelműen nem mondta ki az orvos, hogy lányunk lesz, de eléggé nyilvánvalóvá tette, hogy ő bizony nem kisfiút látott… 😀

A gyerekeknek nem is mondtunk semmit az elkövetkező két hétben, mert akkor kellett visszamennünk a saját orvosunkhoz. Ott elmeséltük neki ezt, és megkezdődött a vizsgálódás… természetesen eléggé elbújt, nem tudta teljesen biztosra mondani, hogy végül kisfiú vagy kislány… de annyit azért mondott, hogy „nem tűnik most fiúnak” 😀

Így hát most már csak azon gondolkoztunk, hogyan mondjuk ezt el a gyerekeknek…

Amikor délután hazaértek, leültettük őket, és belekezdtem: „Emlékeztek, hogy mit meséltem, hogyan jártunk Szonjával? Mit mondott az orvos?”

Először értetlenül néztek rám, mire leesett nekik, hogy meséltem egyszer, hogy őt is fiúnak mondták, aztán kislány lett belőle 🙂

Láttam a szemükben, amikor leesik a tantusz… „Akkor Bence kislány?”

Őket is kisebb sokk érte 😀 Szonja viszonylag jól fogadta, Barnusnak újfent kellett egy kis győzködés… most a másik oldal: „Ugye milyen jó lesz, hogy te maradsz az egyetlen fiú a családban? Anya egyetlen fiúcskája? És védelmező báty leszel a kicsi húgodnak?” – mondtunk mindent 😀

Dorkának kicsit több időbe tellett, mire elfogadta a helyzetet. Azért megkérdezte, hogy annak ellenére, hogy kislány, maradhat-e a neve Bence 😀

Persze nemet kellett mondanunk…

A legközelebbi, 4 hét múlva esedékes ultrahangon aztán már egyértelműen a mi dokink is azt mondta, kislány 🙂

Hát így történt, hogy az ivararány nem egyenlítődik ki végül, Barnus marad az „egyeduralkodó” kisfiú nálunk, és a mi Bencénkből kislány lett…

Kezdődhetett az újabb névkeresés… 🙂

Megosztás

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email