Manapság egyre több kapcsolat, házasság fut zátonyra, és sokszor hiába kezdünk bele egy új párkapcsolatba, az sem végződik másképp. Az október 19-én megrendezésre kerülő, Kötődési sérüléssel párkapcsolatban című kibeszélő vendégével, L. Stipkovits Erika pszichológussal a kötődési zavarokról, párkapcsolati nehézségekről és az önismeret fontosságáról beszélgettünk.

Több évtizedes terápiás munka van mögötted. Szerinted a párkapcsolati problémák hátterében mekkora arányban állnak a kötődési sérüléseink?

Szinte kivétel nélkül mindig valamilyen sérülés vagy hiány áll a problémák mögött. Ezek nem csak gyerekkori sérülések, hanem olyanok is, amelyek az adott párkapcsolatot megelőzték. Bármi történik a személyiséggel a magzati kortól kezdve, az lenyomatot képez bennünk.

Olyan ez, mint egy kiégetett agyagedény: ha benyomod, sérülést okozol rajta, amikor még képlékeny, majd utána kiégeted, az örökre ott marad. Ezek nyilván terápiával és tudatos változással módosíthatóak, de 100%-ban nem megváltoztathatók, s főleg nem egy varázsütésre.

Mire lenne szükség ahhoz, hogy változtatni, módosítani tudjunk ezeken a berögzült mintákon?

Egyfajta önreflexióra lenne szükség, hogy ezeket a sérüléseket megfelelően kezelni tudjuk. Sajnos azt kell mondjam, minél súlyosabb a kötődési sérülés, annál kisebb az önreflexió. Rálátni arra, hogy egy párkapcsolati vitában milyen szerepem van nekem, hol vagyok benne én, és nem csak folyton a másikat hibáztatni… na, az nehéz. Sokan azt gondolják, elmennek terápiára és a pszichológus majd megmondja a tutit. De nem így működik. A terapeuta csak segít rálátni és szerencsés esetben átírni azokat a sérüléseket, amik akár a korai években, akár egy előző kapcsolatban keletkeztek.

Melyek a legsúlyosabb, legnehezebben kezelhető sérülések?

A kötődési sérüléseink a legsúlyosabbak, amikor túl keveset kaptunk valami jóból (ölelésből, bizalomból, időből…), vagy túl sokat valami rosszból (bántalmazásból, elhanyagolásból). Attól is sérülhetünk, ha túl sokat kaptunk valami jóból (túlzott engedékenység, nárcisztikus imádat), vagy éppen azonosulunk egy hibás szülői mintával (például kényszeresen teljesítünk). Ám azért jócskán vannak traumáink is, amelyeket egy-egy élethelyzettel szerzünk. Például előző párkapcsolatban, vagy kamasz- esetleg iskolás korban.

Az interjút teljes terjedelmében a Pszichoforyou oldalán olvashatod.