„Úgy csinálsz Édes, mintha ez a kép nekem mondana bármit is…” – 2. rész

Amint megszületett a döntés, hogy igen, mi szeretnénk egy közös babát, amit biztosan tudtam, hogy mindent másképp szeretnék csinálni, mint az előző háromnál.

Bár voltam már várandós háromszor is, mind a három alatt kényszerbeteg voltam, halálra aggódtam magam és kényszereztem, semmi máson nem tudtam gondolkodni, csakis azon, vajon minden rendben lesz-e… vagy mi lesz, ha…

Az előző háromnál még szinte itt sem volt az ideje, betáraztam terhességi tesztekből, és kényszeresen csináltam a teszteket, hátha kimutatja már… hogy aztán elkezdhessek azon aggódni, mi lesz a terhesség alatt.

Azalatt az idő alatt, ameddig bizonytalanság lenge körbe a mindennapjaimat – vajon terhes vagyok-e vagy sem –, sokszor árasztottak el hasonló gondolatok, félelmek… egyik pillanatban azt gondoltam, nekem ez simán menni fog, példát veszek a szomszédomról, és én sem fogok állandóan orvoshoz rohangálni, sőt, kivárom az első UH-gal is majdnem a 12.hetet… aztán a következő pillanatban úgy elfogott a félelem, hogy nem fogom tudni végig csinálni, és tuti megint végig szorongom az elkövetkező kilenc hónapot… ez persze érződött a hangulatomon is, és ahogy közeledtünk a nem várt menstruáció időpontjához, többször el is mondtam Petinek, hogy azt hiszem, azért nekem így sem lesz ez annyira egyszerű…

Amit eldöntöttem, hogy biztosan nem fogok aznap csinálni terhességi tesztet, amelyik nap kimarad a menstruációm (időszerűen). Megfogadtam, hogy legalább egy hetet várok vele… ami szeptember 12-én, kedden volt esedékes. Hát… ennyit a terveimről, de így is büszke vagyok magamra, ugyanis 11-ig kibírtam 😊

De hétfőn már annyira stresszeltem és frusztrált voltam, hogy kénytelen voltam elmenni a Rossmannba és venni egy terhességi tesztet. Viszont a korábbiakkal ellentétben, amikor legalább négy tesztet csináltam, most csakis egy dobozzal voltam hajlandó venni – na jó, abban kettő darab volt, de szavamat adom, hogy csakis egyet csináltam meg belőle 😊

Szóval amint hazaértem, első dolgom az volt, hogy kerestem valami használaton kívüli poharat… persze nem találtam. Mivel nem volt szívem a gyermekeim műanyag poharába pisilni, ami aztán mehetett volna a kukába, jobb híján magamhoz vettem a kupakgyűjtőnkből egy öblítő kupakot, jól kimostam, nehogy félre érzékeljen valamit, aztán nagy, bátor léptekkel befordultam a vécére.

Belepisiltem abba az átkozottan kicsi kupakba, és belemerítettem a kis papírdarabkát, alias terhességi tesztet.

Felszívta a megfelelő mennyiségű vizeletet, aztán szépen letettem az ablakba, és olvasgatni kezdtem a használati utasítást. Na nem mintha nem csináltam volna már többször is ilyen tesztet, de elfelejtettem, mennyi a hatóidő, úgyhogy utána olvastam. Mire a következő percben ránéztem a tesztre, a kontroll kék csík már ott volt.

Érdekes érzések arzenálja vonult végig rajtam. Egyrészt, tök bepánikoltam, amikor nem láttam rögtön a két csíkot. Aztán leesett, hogy annak azért némi idő is kell. Aztán amikor megjelent a két csík, bepánikoltam, hogy látom a két csíkot… nonszensz…

Egyből levert a víz, felgyorsult a szívverésem, a légzésem. Ültem a vécén, nézegettem még egy kicsit a tesztet.

Végig futott az agyamon, hogy hányan lesznek a családban olyanok, akik majd tiszta hülyének néznek, nem értik, minek kellett vállalnunk még egy gyereket (hozzáteszem a férjemmel ez lesz az egyetlen közös), felborul körülöttünk minden, és már amúgy sem vagyunk annyira fialatok stb…

Az a szomorú, hogy egyből védekező szövegen kezdtem el gondolkodni. Hogyan fogom úgy elmondani a családnak, hogy közben ezer oldalról védekezem, indokokkal támasztom alá a döntésünket, hogy nem ment el a józan eszünk. Mert bár igazából a mi döntésünk, a mi életünk, a mi családunk, az én testem!!!! mégis sokszor úgy érzem, mások sokkal-sokkal okosabbak, és jobban tudják, mi a jobb nekünk.

Amikor kicsit lenyugodtam, kimentem a vécéről, és írtam a férjemnek egy üzenetet: „Vettem terhességi tesztet.”

Peti: „ohhh tényleg? 😊”

Én: „Meg is csináltam”

Peti: „ohhhhhh……. gondolom nem itt írnál, ha pozitív lett volna… :D”

Itt azért kicsit elmosolyodtam, mert de, pontosan így terveztem, hogy itt írok, és elküldöm neki a fotót… Hát honnan tudhattam volna, hogy neki a fotó az égvilágon semmit nem mond? 😀

Peti: „na de mondjad, mi lett 😀 :D”

Itt elküldtem neki a fotót a két csíkról.

Válasz: „úgy csinálsz Édes, mintha ez a kép nekem mondana bármit is…szóval kérek használati utasítást”

Én: „Ez azt jelenti, hogy újra apuka leszel”

Innen a beszélgetés telefonon folytatódott, kicsit sírós, pityergős beszélgetés következett. Ő nagyon-nagyon örült a hírnek. Ekkor egy kicsit azért megnyugodtam. Ő örül. 😊

Folytatás következik…

Megosztás

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email